A magyar csapat menetelése…

A magyar csapat menetelése…

Korábban írtam már itt arról, mit jelent az OMEGAWAVE szerint a felkészültség és a készenlét. LINK ITT!

A magyar csapat teljesítmény kapcsán az idei labdarúgó európa-bajnokságon sokan elcsodálkoztak – joggal – mert a csapat erőn felül teljesített. Nem értek a focihoz. Egy csomó sporthoz nem értek, de egy erőnléti edzőnek nem a sporthoz kell értenie, hanem az adott sport által támasztott kihivásokat kell pontosan feltérképeznie. Érdekes lehet a szakembereknek, hogy Stock csapata pont úgy fáradt el a sorozatterhelések okán, ahogy a Dárdai féle Hertha BSC. Szenzációs kezdés, és a szétesés nyomai a végén, de ezzel együtt elképesztően nagy eredmény mindkettő, ha a csapatok valós értékét, erejét nézzük. Lesznek akik majd a Storck és Dárdai vezetőképességét emelik ki, mások a taktikai felkészítést, és persze sokan az én szakmámból majd a fizikai felkészítés sikerességét. Mindenkinek igaza van, és egy kicsit senkinek sincs igaza.

Korábban tehát ezt írtam:

Felkészültség – Az edzés célja a sportbeli kíválóság elérése, amelyhez az adott sportot bizony gyakran kell gyakorolnunk. Minél komplexebb, annál inkább igaz ez az állítás…Az edzés egyik célja tehát maga az edzhetőség edzése. Na aki itt lemarad, az már ne olvassa tovább, mert innen csak nehezebb lesz a dolog…Nevezhetjük úgy is, hogy sportspecifikus munkakapacitás, de itt újabb olvasókat veszítek el, ki tudja – talán szándékosan csinálom az egészet.

A lényeg az, hogy a felkészülés során elérjük a maximális felkészültségi szintet, amely egy ponton túl maga a sportbeli kíválóság szintje, a mesteri szint. Ezt azt jelenti, hogy az adott sporthoz szükséges fizikai, mentális, érzelmi, technikai, taktikai alapokat magas szinten ismerjük. Ezen a szinten – legyen a példa mondjuk Lionel Messi – aligha van már olyan edző, aki hozzá tud tenni ehhez. Nincs olyan edző, aki Lionel Messiből jobb focistát tud faragni, vagy ha igen, az már olyan plusz 1% lesz, amit mi laikusok aligha fogunk értékelni.

A készenlét egy teljesen másik kérdés.A készenlét nem más, mint annak a lehetősége, hogy az adott sportoló maximális felkészültségét realizáljuk. Vagyis képes-e ezt elő is hívni, magán az eseményen. Sőt, milyen gyakorisággal képes erre? És ezen a ponton válik szét a felkészültség és a készenlét. Vegyük megint Messi-t. Fogjuk ezt a szó szerint drága embert, és megreptetjük a világ egyik pontjáról a másikra, és ezzel egy új időzónába helyezzük. A repüléssel járó stressz, az átálással járó feszültség nyilvánvalóan nem érinti a felkészültségét. Messi az utazás végén is ugyanolyan remek focista, mint 18 órával korábban. De a készenléti foka korántsem ideális.

Mi az amit Storck vagy éppen Dárdai zseniálisan csinált tehát? Nincs jó hírem az erőnléti edzőknek. A felkészülés olyan rövid volt, hogy ott már arra idő, hogy a játékosokat maximális fizikai szintre hozzák az edzők kevés lehetőség volt. A siker egyik kulcsa szerintem tehát a felkészültség szintjén a megfelelő embert a megfelelő pozícióra alapelv érvényesítése volt. Storck sikeres passzokat, védéseket és szereléseket tervezett a pályára, és minden pozícióra azt tette, aki erre statisztikák alapján leginkább képes. Ezért használt Catapult rendszert az edzsések során, mert pontosan látta, hogy a játékosok milyen értékekkel rendelkeznek, és mennyi ideig képesek a maximális felkészültségüket a pályán megtartani. Ez a hazai edzők többségének sajnos kínai, pedig erről szólna a dolog. És ezért kérte be a Fradis játékosok Omegawave eredményeit, mert eddigre minden játékos felkészülségét ismerte. És persze ezért volt szüksége a terheléses vizsgálatokra. Amit nem ismert, az a játékosok készenléte.

És itt jön el az a pont, ahol megérthetjük, miért esett a Hertha vagy a válogatott teljesítménye a torna vagy a szezon végére. Egyszerűen elfáradtak. A készenléti szintjük – annak a képessége, hogy a maximális felkészültséget – realizálják minden meccs után csökkent, és már csak a szívük vitte őket előre. Dárdai és Storck abban volt tehát okos, hogy megismerte minden egyes játékos aktuális felkészültségét – statisztikák, analitikák, beszámolók – és napi szinten ismerte a készenléti szintet.

Zsenik? Talán. Remek szakemberek, akik fejlesztik magukat? Biztosan.

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Irakozz fel!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs levélszemét küldés! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatot.

Facebook