.single-post article.post { margin-bottom: 25px!important; }

Mi az ára?

Mi az ára?

Mi az ára?

Két hete ünnepeltük a kislányom szülinapját – az, hogy miért ünnepeljük február végén a novemberi születésnapot, egy másik történet, nem vagyunk egyszerű család – de feleségem okosan pár remek döntést hozott a programmal kapcsolatban.

1. A program helye egy beétéri mászófal lett, ahol a gyermekek végre maguk mászhattak falra, és nem tőlük a szüleik.

2. A szokásos torta-chips-kóla szentháromság helyett a gyümölcs – zöldség – víz volt a preferált étel.

Az egyik tanulság az volt, hogy a gyerekek megtanulták becsülni a falat, mert az első 10 perc rohamtempója után megértették, hogy ez egy rettenetes kemény munka, és elkezdték tisztelni a bent mászó profikat, sőt – egy esetben hatalmas tapssal honorálták az egyik mászót, aki valami embertelen ügyenesen ment végig a falon. Az értékelés kifejezetten fontos szempont, és ez a Cirque Soleil legutóbbi hazai fellépésekor tudatosult bennem. Az emberek alig tapsoltak a fantasztikus gyakorlatok láttán, mert fogalmuk sincs milyen nehezek azok, hiszen egy planche-t nem lehet értékelhetővé tenni annak, aki az iskolai testnevelésben a kézállást sem ismerte meg. Nincs viszonyítási alapja.

A másik tanulság pedig az volt, hogy ha nincs süti-chips-kóla de van helyette egészséges alternatíva és mozgás, akkor hirtelen minden jobban ízlik a gyerekeknek, és elfogy minden.

De van itt más tanulság is – ez pedig az egyik ott dolgozóval történt beszélgetés volt, aki egy kifejezetten szimpatikus idősebb úr volt, akiről kiderült, hogy bizony nem kezdő a mászásban, sőt, kifejezetten nagymenőnek számított. Egész addig nem tűnt fel ez, amig a kezét illetve az ujjait láttam, illetve az ujjakon a deformációt, amit nyilvánvalóan a pár évtized terhelése okozott. A kezére nézve megkérdeztem, hogy mi a legnagyobb baj a mászással, amire annyi volt a válasz: “Ez”- és a kezét felemelte. Elmondása szerint ők az első nemzedék, akik 20 évet másztak, és a végletekig erősítették az ujjaijat – amely ujjak lassan, de biztosan elvesztik az erejüket. Ez pedig elveszi a lehetőséget az ujjak tulajdonosától, hogy azt tegye, amit gondolom ma is életének tart, ez pedig a mászás.

Azt gondolom sokaknak el kellene azon gondolkodni, hogy a végletekig való edzés, a csúcsok hajszolása vajon helyes irány-e, vagy magunktól vesszük el a lehetőséget, hogy idősebb korban is élvezhessük a mozgás örömét. Mert azt felejtsük már el, hogy azért mozgunk, hogy jobban nézzünk ki, lefogyjunk – ez legyen a “mellékhatás.” A cél azonban nem ez, hanem a mozgásban rejlő öröm, játékosság, kikapcsolás, versengés és az állandó tanulás. Amit kiégve, sérülten aligha lehet véghezvinni.

 

 

 

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Irakozz fel!

Facebook