mai nap – szeptember 6

mai nap – szeptember 6

A legnagyobb baj, amit az ember elkövethet, hogy állandóan az erősségeit edzi. Az erősségeket edzeni könnyű, aki már járt modern és divatos edzőteremben tudja, hogy a fekpad mindig foglalt – de leginkább hétfőn, mert akkor van a nemzetközi mell/kar nap – a haspad is, az  összes kardiógép pedig szinte elfüstöl, akkora terhelést kap.Az előbbi kedvenc gyakorlat, az utóbbiakat a bűntudat koptatja, mert ugye le kell hasazni és futni a krémest. Mintha le lehetne…

Viszonylag kicsi a tolongás a guggoló állvány és a húzódzkodó körül, és ha van is valaki az utóbbinál, bár ne lenne, mert a kivitelezés azért többségében valahol az önveszélyes és a szórakoztatóan hatástalan közötti hatásfokot éri el. Hosszasan lehetne sorolni azokat a gyakorlatokat, amelyek vagy értelmetlenek, vagy éppen túlhasználatuk következtében borítják fel az izmok amúgy érzékeny egyensúlyi helyzetét. Persze, nem lehet minden hátgéphez őrt állítani…de néha nem ártana.

Amikor tehát az edzésemben azt olvashatod, hogy már megint húzódzkodtam, kézállásban nyomtan az nem azért van, mert ezek a kedvenc gyakorlataim. Ezek azért kerülnek be az edzésbe, mert fontosak, és mert a gyengéim.

Ha fontos gyakorold minden nap. Ha nem fontos – ne gyakorold egyáltalán – Dan John

Mai edzésem tehát:

GN

Nyomás kézállásban – +20kg

Húzódzkodás saját súllyal, és +32 kilóval

DARC swing – 100 db / 32kg

GN

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Irakozz fel!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs levélszemét küldés! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatot.

Facebook