.single-post article.post { margin-bottom: 25px!important; }

Állandó és változó

Állandó és változó

Állandó és változó

Gyakran kapom meg azt, hogy az edzéseim unalmasak. Érdekes, nekem sosem azok…

A kezdő számára a változás oka nem más, mint az eredménytelenség leplezése. Egy jól felépített programban számtalan variációs lehetőség van, de az semmiképpen sem fejlődés, ha céltól-célig rohanunk úgy, hogy valójában még csak közel sem kerültünk egyikhez sem.

A profi a változó célok helyett szemét a célon tartja, de érti, hogy a célja eléréséhez szüksége lehet arra, hogy rendelkezésre álló összetevők arányain változtasson. A megfontoltság, következetesség csak elsőre tűnik unalasnak, mert az eredmény, a célhoz egyre közelebb jutás maga az izgalom tárgya. És az, ahogy egyre közeledve az emberek kénytelen variálni a rendelkezésére álló elemeken, mert ahogy egyre közelebb kerülsz a genetikai potenciálodhoz, annál kevésbé vehető észre a fejlődés. És ezért van szükség arra, hogy a célodhoz közeledve egyre kevesebbet sérülj, egyre intelligensebben bánj a testeddel, mert mert minden sérülés utcahossznyit vet vissza a célhoz vezető úton.

Az kezdő tehát jellemzően ahogy akadályt tapasztal – mert a fejlődés iramának csökkenése nem stagnálás, pusztán lassulás – új célt keres magának, mert az megadja a gyors fejlődés lehetőségét, vagy annak az érzetét. És középszer mestere lesz.

A profi pedig játéknak, kihívásnak tekinti az egész folyamatot. Tudja, hogy a céljai elérésében az ugyanazt, de máshogy alapelvet követve tud haladni.

Ha megáll a katonai nyomása, nem talál magának új célt, de talál magának egy ugyanolyan, de mégis másmilyen megoldást – és elkezd libikóka nyomást végezni, vagy rúddal nyomni, esetleg kézállásban nyom, gumiszalagot alkalmaz, KB talppal felfelé nyomást alkalmaz , visszavesz a súlyból és grease the groove módszert alkalmaz – és még sorolhatnám a lehetőségeket.

De mi választja el a kezdőt a profitól. A gyakorlás természetesen, és a döntés – hogy profi akar lenni.

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Irakozz fel!

Facebook