Mitokondrium – 2. rész

Mitokondrium – 2. rész

Az első részt az autofágia nevő folyamat leírásával zártam, és nem állítom, hogy a célom az lett volna, hogy élvezhetetlenül tudományos módon közelítsem meg a témát. Ahogy azt sem állítom, hogy a mitokondriumról mindent tudnék, vagy akár csak eleget. De elég izgalmasnak tartom a témát ahhoz, hogy megkockáztassam, hibázni fogok.

Az első rész itt!

Második pedig itt!

Ha a mitokondriumok működéséről beszélünk, aligha kerülhetjük meg a hormézis forgalmát. A hormézis egy olyan biológiai jelenség, amelynél a jótékony hatás (jobb egészség, stressz tolerancia, növekedés vagy hosszú élettartam) alacsonyabb dózisú expozícióval jár, amely egyébként mérgező vagy halálos, ha magasabb dózisban adják. A hormézis filozófiája, ennek a biológiai jelenségnek a szándékos és szisztematikus módon történő kihasználására épül, az erő és a rugalmasság növelése érdekében. Bővebben itt!

Amikor a szabadgyököről írtam, a többség persze azonnal arra következtethetett, hogy a megoldás nem más, mint elegendő antioxidánst bevinni, és máris egyenlő arányban vannak jelen a szabadgyökök és antioxidánsok, mi bajunk lehet?

Nos, először is érdemes érteni, hogy a szervezet erőteljesen támaszkodik a szabadgyökök által kiváltott stresszhez, illetve saját antioxidáns rendszerén keresztül alkalmas arra, hogy közömbösítse a nagy mennyiségű ROS mellékhatásait. Azok a redox proteinek és enzimek, amelyek azért felelősek, hogy a ROS hatásait nullázza, sokan vannak, talán a A szuperoxiddizmutáz a legismertebb.

A folyamat végén jellemzően víz, illetve oxigén jön létre, ezekkel a szervezet már képes elbánni. Ez a rendszer alapvetően azt akadályozza meg tehát, hogy a sejtben és/vagy a mitokondriumban ne legyen sérülés.

De mi a helyzet akkor, ha már erről lekéstünk?

Nos, ilyenkor az előző cikkben ismertetett atofágia vagy a mitokondriumokra értelmezve mitofágia lép életbe. De számos olyan trükk létezik még, amivel a a sejt működése hatékonyabb lehet.

Edzés és más behatások mitokondriális biogenézist okoznak, vagyis új mitokondriumok születnek. Más esetekben a mitokondriumok összeolvadnak, ennek számtalan előnye lehet. A jobb kondícióban lévő mitokondrium kvázi átveszi a hatalmat a rosszabbul működő felett és így több energiát képes adni. Vagy éppen két kisebbre osztódik, hogy mobilabb legyen, mivel a mérete erre alkalmassá teszi. De túl a méreten és mennyiségen igazából az a kérdés, hogy mennyire hatékony a mitokondrium működése.

Bámit is tesz a rendszer, a cél mindig a megfelelő mennyiségű energia biztosítása…

 

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Irakozz fel!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs levélszemét küldés! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatot.

Facebook