.single-post article.post { margin-bottom: 25px!important; }

Mai nap – 360GYM edzői képzés

Mai nap – 360GYM edzői képzés

Mai nap – 360GYM edzői képzés

Korábban írtam már arról, hogy a 360GYM edzői speciális felkészítésen mentek és mennek át ahhoz, hogy valóban , minden kliensből a legjobbat hozhassuk ki. Eddig minden képzést “külsősök” tartottak, olyan szakemberek, akiket tisztelek mindazért, amit képviselnek. Radnai Tamás, Csíky Ferenc, Pozsonyi Zsolt, Paksi András voltak azok, akik részesei voltak és remélem lesznek is ennek a munkának a jövőben is.

A mai nap azonban “végre” az enyém volt a képzésben, és bevallom erre a napra nagyjából 3 éve készültem. 3 éve határoztam el, hogy lesz egy ilyen terem, mint a 360GYM, és akkor azt is elhatároztam, hogy eszközben, de leginkább edzőképzésben nem lesz kompromisszum…Van pár ember, akinek már akkor beszéltem erről…Bazsika?:)

Mindaz, ami eddig csak a fejemben létezett ma valóságos és kézzel fogható. Aki ismer tudja, hogy állandóan tanulok, fejlesztem magam és egy edzéssel kapcsolatos kérdést felteszel, ne lepődj meg, hogy 2 órával később még ugyanazt a kérdést válaszolom meg. Egyszerűen lenyűgöz az ember és csodálatosnak tartom, hogy ezzel a fantasztikus kreációval foglalkozhatom. Egyszerre 3-4 könyvet olvasok, az autóban podcast-eket hallgatok és ezt is reggel 1-kor írom, miközben a kollégáim tudják, hogy reggel 6-kor már esélyes, hogy emailt kapnak tőlem. Amikor a szenvedélyed a munkád, és a munkád a hobbid, akkor tudod, miről beszélek.

A mai képzés a Z-Health/FMS vonalon mozgott és egy 50 perces Ginastica Natural foglalkozás zárta le. – A Z-Health keretein belül a praktikus és használható edzésbeli megözelítésről, az idegrendszer és mozgásminőség szerepéről volt szó, tertmészetesen minden később példával illusztrálva. Ma végre az általános döbbenetet is láttam az arcokon, mert aki ezen az ajtón belép, egy őrületes nagy teremben találja magát, és szinte elveszik a rengeteg és értékes infrmáció között. Olyan koncepciókról volt szó, ami ma még Európában is rendhagyó, és azok a megoldások amiket bemutattam az edzőknek már ma használhatók a bemelegítéstől a teljesítmény optimalizáláson a rehabilitációig. A programról készült egy közel 60 oldalas kivonat is…

Biztos patetikus meg hülyén hangzik, de kb az ilyen napokért is csinálom.

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Irakozz fel!

Facebook